Presbiterképzés IV.

Egyházunk immáron negyedik alkalommal rendezte meg a presbiterek képzését Révfülöpön, az Ordass Lajos Konferencia Központban.

Ordass L. központ

Három kurzusban:
2013. október 26-27-28-án,
2014. március 28-29-30-án és
2014. május 23-24-25-én.

A képzés vezetője dr. Hafenscher Károly lelkész, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási központ igazgatója, a képzés felelős felügyelője: dr. Fabiny Tibor professzor, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezetője.

A képzés folyamán az alábbi témakörökben hallottunk előadásokat:

Témakörök Előadók Beosztásuk
Ószövetség világa és értelmezése Vető István Cinkota lelkésze
Újszövetség ismerete és értelmezése Szakács Tamás Felsőpetény lelkésze
Keresztyén etika Isó Dorottya Veszprém lelkésze
Az egyház története Tubán József Csorna lelkésze
Egyházunk tanítása Dr. Fabiny Tibor professzor
Egyházismeret Gregersen-Labossa György Szombathely lelkésze, a Diakóniai bizottság elnöke
Gyülekezetépítés, Gyülekezetépülés Dr. Garádi Péter Budaörsi gyülekezet felügyelője
A keresztyén istentisztelet. Ökumenikus egyházismeret Dr. Hafenscher Károly Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója

A képzés minden napja kezdő áhítattal indult. Szombatonként reggel, a Balaton partján hallhattuk az útmutató igéjét. A képzés mind a három kurzusa befejező istentisztelettel és közös úrvacsorával zárult.
Az előadásokat nagy tudású lelkészek, professzorok tartották, a mi nyelvünkön, érthetően, tömören. Esténként fórumbeszélgetések voltak. A fórumbeszélgetések alkalmával az egyház, egy – egy gyülekezet gondjairól tudtunk kötetlenül, őszintén beszélgetni.
A májusi záró kurzuson – melyen részt vett Gáncs Péter elnök-püspök is – egy dolgozat és egy teszt formájában számot adtunk tudásunkról. Minden résztvevő sikeresen oldotta meg a feladatot, melynek elismeréseként valamennyien oklevelet és két ajándékkönyvet (Jer, örvendjünk, keresztyének és Kezek evangéliuma) kaptunk.

A negyedik képzésre 26 gyülekezetből érkeztek a presbiterek. Csömörről Ákoshegyiné Krizsán Anna presbiter, Matusek Marcell és Karancsi Rudolf ifisek (presbiter palánták) vettünk részt.
Szombat délutánra a képzés szervezői meglepetésként egy kellemes hajókirándulással ajándékozták meg a tanfolyam résztvevőit. Révfülöptől Badacsonyig és vissza, gyönyörködhettünk a kora nyári csodálatos Balatonban.

Nagyon jó volt meghallgatni egy-egy átfogó előadást a Bibliáról, az egyházunkról, a történelmünkről, az egyházunk gondjairól.

Szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy, ha teheti, menjen el a szeptemberben kezdődő következő presbiterképzésre. Szükségünk van kikapcsolódásra a rohanó világ zajából, elcsendesedésre, lelki épülésre, új tudásra, ismereteink felfrissítésére. Nekem e tekintetben nagyon sokat adott a képzés.
Egyébként Révfülöp nagyon szép, az otthon kényelmes, az ellátás kitűnő.

Végezetül: hálásan köszönjük a szervezőknek, az előadóknak és az otthon dolgozóinak az odaadó munkát.

A képzés vezetője dr. Hafenscher Károly lelkész, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási központ igazgatója, a képzés felelős felügyelője: dr. Fabiny Tibor professzor, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezetője.

Dr. Hafenser Károly

Dr. Fabinyi Tibor

Szakács Tamás

Dr. Vető István

Tubán József

Gregersen Labossa György

Isó Dorottya

Dr. Garádi Péter

Napi ige

Körülfontak a halál kötelei?, nyomorúságban és bánatban van részem. De az Úr nevét hívom segítségül: Ó, Uram, mentsd meg életemet! (Zsolt 116,3?4)

Bővebben…

Gyülekezeti események