A farsangi imahét lezárása

A farsangi imahét lezárásaként böjt első vasárnapján dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének professzora hirdette Isten igéjét a délelőtti istentiszteleten. Invocavit vasárnapján Máté evangéliumának 16. fejezetéből a 21. verstől a 27. versig volt a kijelölt textus.

„Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddni kezdte „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőle, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.”

Az istentiszteleten a gyülekezet kórusa három énekkel is szolgált.

Reuss András igehirdetése

Mt 16,21-27 • 2Kor 6,1-10 (1Móz 3,1-13) • Ének: 275, 75

Az egész világ harsogja, muzsikálja, fülünkbe duruzsolja: tied lehet, megérdemled, megteheted, ne hagyd ki a lehetőséget, ragadd meg, élvezd, és akarj nagyobbat, többet, drágábbat, és senkivel sem kell törődnöd.

Ami itt következik, antireklámnak is lehetne nevezni. Olyan reklám, amely nem kedvet csinál valamihez, hanem az embernek inkább kedvét szegi.

Jézushoz tartozni a kereszt felvétele

Ilyen egyszerű mai igénk üzenete: Jézus élete kereszt. A megfeszített és feltámadott Jézushoz tartozni, őt ismerni, őt követni: kereszthordozás. Nincs még egy olyan ige, amely ilyen élesen lenne ellentétben mindazzal, ahogyan gondolkodunk, vágyakozunk és élünk.

Mielőtt azonban elhamarkodott véleményt mondanánk, zárjuk ki a félreértéseket, tisztázzuk Jézus szavának jelentését és gondoljuk meg, miért ezt várja el Jézus tőlünk.

Ami nem kereszthordozás

A kereszt felvételével, a kereszthordozással kapcsolatban sok a félreértés. Mit nem jelent?

Számos embertársunk visel magán keresztet. Vannak esetek, amikor egy-egy ilyen ékszer családi örökség, szülőktől kapott szép ajándék. Lehet a nyakláncon függő kereszt hitvallás is, amelyet akkor is bátran viselt és visel valaki, ha emiatt gúnyos megjegyzéseket kap. Napjainkban egy másik jelenség is megfigyelhető. Ez a sok kereszt, a kereszt inflációja. Amikor emberek hordják, talán ismerik ennek a jelképnek a tartalmát, de nem jelent számukra semmit, de úgyis, hogy nincsenek tisztában jelentésével. A kereszt azonban nem bizsu vagy testékszer nyakban, fülben, orrban. A kereszthordozás lehet hitvallás, de semmiképpen sem divat dolga.

A kezdődő böjti idő kapcsán szoktak arról szólni, hogy Jézus követése lemondást jelent. Negyven napig lemondani valamiről, amit szeretünk: autó használatáról, édesség fogyasztásáról, tévé nézésről, dohányzásról, kávéról, alkoholról, lekapcsolódni az internetről, csökkenteni a fűtés hőmérsékletét és így korlátozni a széndioxid termelődését. A sort lehetne folytatni… Bár ezek a szokások segíthetnek elgondolkodni azon, mi a fölösleges és mi az igazán fontos az emberi életben. A kereszthordozáshoz képest ez mégis inkább csak olyan cselekvés, ami eltakarja a lényeget: pótcselekvés.

Mindennapi szavunk is a kereszt. Nehéz családi helyzetre, keserves sorsra, súlyos betegségre gondolva mondjuk, hogy ez a mi keresztünk. A dolgok mélyét nézve azonban a kereszt, amelynek felvételére szólít Jézus, nem a mi életünk nehézségeit jelenti.

Ami valóban kereszthordozás

Ha a kereszthordozást nem alacsonyíthatjuk divattá, ha nem helyettesítheti semmiféle pótcselekvés, ha nem azonosítható azokkal a nehézségekkel, amelyek élete során kinek-kinek vállára nehezednek, akkor mi a kereszthordozás valójában? Mire hív Krisztus Urunk?

A kereszthordozás mindig Krisztus követésével kapcsolatos.

Ha valaki nyakláncon keresztet visel, csak akkor nem lesz divat, ha azért teszi, hogy Krisztus követésére emlékeztesse. Ha valaki lemond valamilyen megszokott mindennapi dologról vagy földi élvezetről, csak akkor nem lesz pótcselekvés, ha azért teszi, hogy Krisztus minden másnál értékesebb ajándékaira emlékeztesse. Ha valaki élete terheit emlegeti, azok csak úgy lesznek kereszthordozássá, ha azért és úgy áll helyt, hogy arra gondol: Krisztus ennél sokkal nagyobb terhet hordot, többet szenvedett érte.

Jézus a kereszthordozás jelentését a végsőkig fokozza, amikor egyenlőnek mondja az élet érte való elvesztésével. Olyan dolog, amelyben nyilvánvalóvá válik az Isten és az ember útjának a különbözősége. Aki nem veszi fel keresztjét, az „lelkében pedig kárt vall” (26): a magyar kifejezés alapján arra gondolnánk, hogy valami veszteség éri vagy hogy nem előnyös a dolog. Valójában arról van szó, hogy aki az emberi gondolkodás szerint akar nyerni, az kárvallott lesz, az utat téveszt, nem ér célba, mindent elveszít. Aki nem vállalja a keresztet Jézusért – azzal pontosan az ellenkezője történik, amit az ember remél tőle: így nem nyerő lesz az ember, nem életet nyer, hanem elveszti azt. Aki pedig Jézust vállalva emberi szemmel nézve szegényebb lesz és veszteségek érik, tulajdonképpen az nyeri meg az életet.

Lehetséges ez? Az ember első és legfontosabbnak tartott kérdése, hogy mit érhet el, mit szerezhet meg, mit élvezhet. A mi?-nek ez a kérdése irányít, kerget, űz, hajszol mindannyiunkat, akár szegénységben, akár jólétben. Mert ez a kérdés mindenkit foglalkoztat.

Már kevesebben kérdezik: hogyan éljek? Egyszer csak azt vesszük észre, amit az az apa, aki látva, hogy közeledik a vég, itt vannak a búcsú pillanatai, gyermekének egy hosszú élet után is azt kénytelen mondani, hogy nem is ismerik igazán egymást, nem tudott mindent megbeszélni, keveset beszélgettek, nem tudtak egymással szót érteni. Még sajnálatosabb, ha nem tudtak megbékélni, megbocsátani.

Ezzel szemben Jézus olyan életet élt, amely mindannyiunk előtt példa. Isten szeretetét hirdette, odafordult a bűnösökhöz, gyógyította a betegeket, magához engedte a gyermekeket. Rettenetes világ, ahol Isten szeretetével nem törődnek vagy gúnyolódnak rajta, ahol nincs megbocsátás és irgalom a bánkódó bűnösnek, ahol nincs pénz, idő és ember a betegekre és idősekre, ahol fölösleges nyűg a gyermek. Talán minden gyermekes családban ismerik Benedek Elek nevét és gyermekmeséit. Mindig szíven üt, ha 1926 karácsonyán leírt szavára gondolok, amelyben összefoglalta ezt a jézusi példát: „Jézus tanítványa voltam. – Gyermekekhez lehajoltam, A szívemhez fölemeltem. – Szeretetre így neveltem.”

A kereszt tehát gyökeres fordulat: új irány, megtérés, újjászületés.

Amiért ezt várja el tőlünk Jézus

Amikor követésére hív Jézus, akkor nem manipulál, hanem egyenesen beszél. Az ő követése nem vonzó divat, nem üres pótcselekvés, nem önsajnálat vagy kedvezés sajátmagunknak, hanem a kereszt felvétele. Kereszt a szónak abban az eredeti értelmében, hogy az az élet odaadása. Vagyis ez nem az életünk mentése, nem világ megnyerése abban az értelemben, ahogyan az emberek és köztük mi magunk is gondolkodunk, hanem elvesztése.

De miért vállaljuk ezt?

Mert amúgy is oda kell adnunk:

Nekünk, halandó embereknek, egyszer – akár akarjuk, akár nem, akár félünk tőle, akár kívánjuk már – egyszer mindenképpen oda kell adnunk az életünket a teremtő Istennek, mert nem a magunkéi vagyunk. A kereszt felvétele és hordozása az, hogy az életünket, életünk irányát tudatosan már most Urunk kezébe helyezzük.

Mert ez életünk megtalálásának útja:

Löhe Vilmos a szolgáló élet ábécéjét így foglalta össze: „Mit akarok én? Szolgálni az Úrnak minden nyomorultban, minden elesettben. És mi a jutalmam? Nem azért szolgálok, hogy díjat, jutalmat, elismerést nyerjek. Szolgálok hálából, égő szeretetből. Elég jutalomnak, hogy szabad szolgálnom! … Mi felől aggódnék?!”

Mert Krisztushoz csak így tartozhatunk:

A társadalom életében gyakran használt szó az összeférhetetlenség. Ha közpénzekről van szó, nem vehet senki sem részt az árajánlatok elbírálásában, aki hozzátartozói révén érdekeltnek mondható. Fordított értelemben is lehet ezt mondani: olyan magatartást tanúsítani, amely ellenkezik a Mester, Jézus Krisztus példájával, az összeférhetetlen az ő követésével, az kizárja magát az övéi közül.

Mert Krisztus ezt az utat járta:

Ezért lehet mondani, hogy ez Isten útja, hiszen a mennyei Atya önmagát ismertette meg velünk Krisztusban: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1). „Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,6-8).

Péter egykor értetlenül és erélyesen tiltakozott Jézusnak ilyen útja ellen. Volt ebben Jézus iránti féltő szeretet. Volt ebben őszinteség. De volt ebben nagy adag önzés is. Mert ha ez Jézus útja, akkor annak következménye van a tanítványra is. Akkor a tanítványnak is ezen az úton kell járnia. Akkor nem a dicsőség és siker útja áll előtte, hanem a mélységé és a szolgálaté.

Mi, mai keresztyének, Péter esetéből megtanultuk, hogy legalábbis nem illik Jézusnak a Jeruzsálembe vezető útján elébe állni, őt megállítani, és neki ilyet mondani. De a mi szívünkben is ott van Péter gondolata és kérdése: Jól teszed ezt Jézus? Tényleg ezt az utat kell végigjárnod? Muszáj nekünk téged ebben is követnünk?

Meglehet mi sem gondolkozunk másként, mint Péter. A mai illedelmesebb Péterek úgy méltatlankodnak, hogy egyre csak arra gondolnak, azt ismételgetik, hogy Jézus követésében milyen sérelmek és igazságtalanságok érték őket, milyen hátrányokban volt részük, milyen nehéz volt… Böjt első vasárnapján több évben szolgált a csömöri gyülekezetben Balikó Zoltán lelkész. Nem tudom felejteni szavait, amelyeket akkor mondott és le is írt, amikor 40 év szocializmus után mások a rehabilitálásukat és jóvátételüket keresték. 1956 tavaszán elbocsátották a lelkészi szolgálatból: „kegyelemből építőiparba segédmunkásként felvéve 10-10 órán át cementzsákpapíron térdelve aljzatbetont csömöszöltem, 4-5 köbmétert feldolgozva éhbérért stb. stb. Ki tudta akkor azt, hogy őszre kivirágzik népünk forradalma és engem a megszeppent püspökök szeptember 30-án – az utolsó »jogérvényes« napon!!! – visszahívtak tökéletes igazolásommal”. Az átélteket így foglalta össze: „Sorsomnak egyik nehéz szakaszára úgy tekintek vissza naponta, mint drága ajándékra. Többet kaptam és tanultam, mint amennyit elvettek tőlem és csak 1956 ősze adott vissza.” Nem kért kárpótlást, nem kért rehabilitációt, sőt elutasította, mert Krisztus követését nem akarta másra cserélni.

ooo

Miként Péterhez, Jézus szava hozzánk is határozott: Távozz tőlem, ne akarj eltéríteni, ne tarts fel, ne állj az utamba, eredj a hátam mögé és kövess utamon! Ne csak gondolatban, ne csak énekekkel, passió-olvasással, hanem egész életeddel. Ez a követés pedig Jézus szavával nem kevesebb, mint az, hogy szükséges újonnan születnetek.

Jézus végigjárta útját Jeruzsálembe, fel a Golgotára. Ő hív mindnyájunkat. Hív naponkénti küzdelembe, nemcsak a böjti időben, hanem egész életünkben. Olyan küzdelembe, ahol más a siker és más a vereség, mint ahogyan azt a földi könyvelő irodákban számolják. Csak azt az egyet ne hagyjuk számításon kívül, hogy ez az út, az ő útja minden más úttól eltérően nem életből halálba vezet, hanem a halálból az életbe.

Dr. Reuss András