Megtisztultak Csömör zöld területei

Április 9-én, szombaton a csömöri evangélikusok is részt vettek abban a szemétszedési akcióban, amelyet a falu vezetése szervezett és koordinált, és amelynek keretében mintegy 250 tonna szemetet szedett össze a jelentkező 12 csoport, civil szervezet, egyházak, kisebb közösségek összesen több mint 120 tagja.

Az összefogás eredményeképpen jelentősen tisztább lett több külterületi rész Csömörön; a nagyifisek csoportja a patak-sétányon, az öregifisek a Bulgárkertből indulva a Kálvária völgyében, illetve más gyülekezeti tagok az M0-s autóút mellett tisztították meg a terepet a csúf hulladékoktól.

Az evangélikusok mellett a baptisták is szorgoskodtak a Kálvária erdő egy másik részén, a katolikus hívek pedig a stációknál már korábban megtisztították a területet. A reformátusok a Hit Gyülekezete tagjaival közösen a Szedervölgyi erdőben küzdöttek az ott egy vízmosás eredményeképpen eliszapolt és nagymértékben felhalmozódott szeméthalmazzal.

A tisztább környezetért meghirdetett akció várhatóan ősszel megismétlődik, a szervezők igyekeznek még több embert mozgósítani. Vegyünk részt még többen akkor is!

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események