„Kedves Mancikám!” Levelek Túrmezei Erzsébettől

Egyházunk a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesülettel karöltve az idei esztendőt a száz évvel ezelőtt született diakonissza, költőnő, műfordító, Túrmezei Erzsébet iránti tiszteletből Túrmezei-emlékévnek nyilvánította. Végrendeletében is rögzített kívánsága szerint a 2000-ben elhunyt diakonissza főnökasszonyt a csömöri temetőben helyezték végső nyugalomra. Hogy a főváros tőszomszédságában található gyülekezettel ennyire szoros kapcsolata alakult ki Erzsébet testvérnek, abban nagy szerepe volt az egyházközség felügyelőjének, Gubek Máriának. A sok évtized alatt Erzsébet néni egy doboznyi – közel ötszáz – levelet, képeslapot és igés lapot küldött csömöri címzéssel. Ezeket olvasgatva beszélgettem a felügyelőnővel.

– „Szeretettel értesítjük arról, hogy felvettük a Fébé evangélikus lány-népfőiskola növendékei közé. A tanfolyamot ünnepélyesen november 16-án délután 4 órakor nyitjuk meg. Jó lenne, ha november 15-én estig megérkeznék. Idén a Hűvösvölggyel határos Pesthidegkúton, anyaházunk egy erre a célra átadott emeletén tartjuk a tanfolyamot. Minden jelentkező hozzon magával néhány váltás ruhát, fehérneműt, ágyneműt két-két huzattal. Lepedőt három darabot – egyet ágyterítő helyett. Cipőt, tisztítófelszerelést, elhozza Bibliáját, énekeskönyvét, ha írószerei, üres füzetei, hangszere, kézimunkához anyaga – házivászon, fonal –, varrnivalója van otthon, azt is magával hozza. A lakáskijelentőjét is, hogy az itteni bejelentkezésben fennakadás ne legyen. Amennyiben valaki egyedül érkeznék, és kísérőt kér, jelezze egy lapon, hogy várhassuk a vonatnál. Isten hozzon minden népfőiskolást. Szeretettel köszönti a Fébé vezetősége. Budapest, 1947. november 8.” Mi a háttere ennek a levélnek?

– Én először 1946-ban, tizenöt évesen vettem részt Fébé-lánykonferencián. Többen mentünk a csömöri gyülekezetből. Ott találkoztam először Erzsébet testvérrel is. Bár nem az ő bibliakörébe kerültem, az első perctől kezdve nagyon megszeretett, és szinte a lányaként kezelt.

A következő évben én is jelentkeztem a téli népfőiskola több hónapos tanfolyamára – ez volt az értesítő levél. Azonban hiába vettek fel, a szüleim nem engedtek el.

– Miért?

– Féltek, hogy ottmaradok köztük. Nem véletlenül; a diakonisszák nagyon nagy hatással voltak rám: olyan szeretet vett körül közöttük, hogy én is diakonissza akartam lenni. Itthon erről hallani sem akartak. Mire végre a szüleim beleegyeztek, az egyesületet 1951-ben föloszlatták.

– Így is a szolgálat a jellemző az egész életére, hiszen évtizedekig a csömöri posta vezetőjeként dolgozott – a településért végzett hűséges munkájáért 2001-ben Csömör díszpolgára elismerést is kapott –, a mostani ciklussal pedig több mint harminckét esztendeig tartó gyülekezeti felügyelősége zárul le. Közben pedig Túrmezei Erzsébetnek élete végéig hűséges segítője és támasza volt.

– Amikor 1951-ben feloszlatták a Fébé-diakonisszaegyesületet, Erzsébet testvért Szabó József püspök úr Balassagyarmatra hívta. Itt elsősorban az evangélikus szeretetotthonban végzett szolgálatot 1975-ig. Többször voltam nála, illetve hetente kétszer fel kellett őt hívnom telefonon. Ha valamire szüksége volt, mindig hozzám fordult. Sokszor nem is hívott másként, csak „édes lányának”.

– Ez a levél is ezt bizonyítja: „Most egy sürgős kérdésben fordulok hozzád. Az ipolyszögi fíliában a konfirmandus szülők fehér oltárterítőt szeretnének készíttetni április közepére, a konfirmáció ünnepére. Az idő gyorsan fogy, és mindenen akad a dolog. Itt, Balassagyarmaton nincs elég szép fehér szövet, hímzőfonalról, rojtról nem is beszélve. Kivitelező sincs. Tudnátok-e valakit ajánlani, aki egyszerű mintákat hímez szépen? Légy szíves felhívni az Eklézsia üzletet, és azokat megkérdezni, tudnak-e ilyen hímzőt ajánlani. Ha igen, mi a címe? Külön kérdés még, hogy az illető vállalja-e a megvarrást is? Nálunk van egy fehér szövetterítő »Légy hív mindhalálig« felírással, felette egyszerű minta: körben kereszt, a szószékterítőn és a szószéktakarón kehely kontúrja. Ilyenre gondoltak az ipolyszögiek is. A mienkén Farkas András festőművész rajzolta rá az anyagra a betűket és a mintákat. Bizonyára most is megtenné, de akkor a Budapesten megvett anyagot haza kellene előbb hozni, és megrajzolás után odaadni a hímzőnek, akit, remélem, sikerül megtalálnunk.”

– Én 1952-ben kezdtem a csömöri postán dolgozni, aztán ’62-től ’86-ig, a nyugdíjba menetelemig voltam vezetője a hivatalnak. Az Úristen itt is nagyon sokszor eszközül szolgált fel. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni. Erzsébet nénivel kapcsolatban például kihasználtam az ingyenes csomagküldési lehetőségemet; így postáztam a versesköteteit. Megkért ugyanis, hogy ne csak a pénzügyeit kezeljem – nem szeretett pénzzel foglalkozni –, de segítsek a könyveinek a kiadásában és terjesztésében is. Először is kerestem egy jó áron dolgozó nyomdát. Győrben kedvező ajánlatot adtak, én pedig minimum háromezer példányban rendeltem meg a versesköteteket. Kivettem Erzsébet néni takarékkönyvéről a pénzt, majd az eladott könyvek árát visszatettem. A több raklapnyi könyvet itt, az előszobámban tároltam. Most is látszanak a repedések, mert a falak egy kicsit megsüllyedtek a nagy teher alatt, hiszen feltöltött talajra épült az a házrész. Nálam lehetett megrendelni a könyveket, én pedig sokszor hajnali kettőig csomagoltam. Néha a komaasszonyom is segített. Mivel postásként havi kétmázsányi csomagot adhattam fel ingyen, kihasználtam ezt a lehetőséget.

– Már önmagában ez is nagy szolgálat volt! Ahogy ezeket a leveleket olvasgatom, igazi egyháztörténeti csemegékre is bukkanok. Például azt írja ebben az 1969-es levélben Erzsébet néni: „A püspök úr nagyon szeretne egy darabot az amerikai Holdra szállókat ábrázoló, 10 forintos bélyegből. Be akarja ragasztani a Tragédiába az űrjelenethez.”

– Mindig nagyon szerettem a bélyegeket. Amikor az új bélyegek katalógusa megjelent a hivatalos lapunkban, akkor mindjárt rendeltem belőlük, és küldtem Erzsébet néninek. Volt úgy, hogy a jegyzéket küldtem el neki, amiben nemcsak ő, de Szabó püspök úr is bejelölte, melyikből szeretne. Püspök úr amúgy nagy Madách-kutató is volt. Az idézett levél is erről szól.

– Ez a másik pedig a női dolgokba enged bepillantani: „Édes Mancikám! Nagyon köszönöm én is a tegnap érkezett váratlan meglepetést! Mivel Lenke néninek sajnos szűk volt az a vászonkosztüm, nekem pedig pontosan jó lett, én lettem a tulajdonosa. Azt is elárulom, hogy éppen egy ilyen, a nyári blúzokhoz alkalmas szoknya vételén törtem a fejem. Már kerestem az üzletben is, de nem találtam alkalmasat. Most ez a kérdés ilyen váratlanul megoldódott! »Van jó Atyánk, nincsen gondunk, Este-reggel hálát mondunk.« Köszönöm szeretetedet!”

– A postán kaptunk egyenruhát. Mivel a korábbiak még jó állapotban voltak, az új ruhát – miután lecseréltem rajta a gombokat – elküldtem Balassagyarmatra.

– Amikor feloszlatták a diakonisszaegyesületet, Túrmezei Erzsébet megírta híres, Tedeum-fordítás című versét, amelynek első mondata így hangzik: „Fordítom a Tedeumot, / és fejtem a szürke ruhámat.” Ő hogy élte meg a feloszlatást?

– Le tudta tenni az Isten kezébe ezt is. Mint mindent. Nagyon jó természete volt, nem lehetett őt kihozni a sodrából.

– A diakonisszaegyesület feloszlatása után is rendszeresen voltak népfőiskolai találkozók.

– Erzsébet néni számára nagyon fontos volt a kapcsolattartás. Nemcsak a hűvösvölgyi anyaházban, de Adyligeten, Pethő Lenkééknél is összejöttünk, aztán később Nagytarcsán is. 1978-tól pedig huszonegy éven át, amíg Erzsébet néni élt, nálam gyűlt össze az ország minden részéről negyvenöt-ötven ember. Általában október harmadik szombatján találkoztunk. Ilyenkor hajnali háromkor keltem, és pörköltöt főztem. Tizennégy kiló húsból… Az anyagiakba és a pakolásba is besegített három csömöri asszonytestvérem.

– És mi volt a program?

– Mindig volt áhítat, illetve egy-egy témát beszéltünk meg – mindig hívtunk vendégelőadót is. Ebéd után mindenki beszámolt, mi történt vele a legutóbbi találkozónk óta. Aki nem tudott személyesen eljönni, levelet küldött.

– 1975-ben Erzsébet testvérnek el kellett jönnie Balassagyarmatról.

– Úgy volt, hogy egy csömöri család fogadja be őt és a vele érkező Zsófia testvért. Ám az utolsó pillanatban ez megváltozott. Akkor már nálunk volt Erzsébet néni tizenhat darab húszkilós csomagja. Annyira bántott ez a váratlan helyzet, hogy aludni is alig tudtam. Akkor édesapám azt mondta, hogy fogadjuk be mi őket a kisszobába.

– Abban az időben ez nem volt veszélytelen felajánlás…

– Az egyházban is többen mondták nekem, hogy az állásommal játszom. Én nem törődtem vele, mint ahogyan azzal sem, hogy vezető beosztásom ellenére minden vasárnap ott voltam a templomban. A Jóisten mindvégig megsegített, és soha semmi bajom nem esett.

– Mennyi ideig lakott itt Erzsébet néni?

– 1975. február 3-ától 1977. július 28-áig. Utána Adyligeten laktak Zsófiával hat hónapig, majd Budapesten a Karácsony Sándor utcai szeretetotthonba költöztek. Mindketten ott laktak életük végéig. Erzsébet néni később halt meg.

– Mikor döntötte el, hogy Csömörön szeretne örök nyugalomban pihenni?

– A kilencvenes években egyszer nyáron egy hónapig itt lakott nálam. Az egyik nap, miközben a konyhában főztem, és ő is ott volt velem, egyszer csak azt mondta: „Tudod, mire gondoltam? Arra, ha engem az Úr hazaszólít, én a csömöri temetőben szeretnék pihenni.” „Jó – feleltem neki. – Nekem a szüleim sírja mellett fent van tartva egy hely, azt felajánlom Erzsébet néninek, én pedig a szüleim sírjába megyek.” Ebben maradtunk. 1996. április 17-én kelt végrendeletében a temetésére vonatkozó kívánságát írásban is rögzítette. A végakarata szerint a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület lett az általános örököse, a temetését együtt intéztük 2000-ben.

– Említette, hogy a tizenkilenc évvel idősebb Túrmezei Erzsébet úgy tekintett Önre, mintha a lánya lett volna. Ez a bizalom 1956-ban is megmutatkozott.

– A forradalom idején írt néhány verset, de ezeket nem merte otthon tartani, mert nemegyszer nyomozók jártak nála. Nem tetszett nekik, hogy vannak finnországi – egyházi – kapcsolatai. Engem kért meg, hogy őrizzem a verseket. A nyolcvanas években adtam vissza neki, amikor már enyhült a politikai légkör.

– Közel ötszáz levél, képeslap és néhány igés lap van előttünk az asztalon. Nemcsak belföldről, de külföldről is.

– Mindenhonnan írt nekem. Nemcsak Balassagyarmatról, de ahova csak szolgálni hívták, mindig küldött néhány sort. Ha külföldre ment, akkor beszámoló érkezett. Egyszer még a Bodri kutyámnak is küldött képeslapot. Itt van az is: „Kedves Bodri kutyánk! Téged is szeretettel köszöntelek az NDK-ból ennek a kedves rokonodnak a képével. Szeretettel: Erzsébet néni.” 1975. augusztus 15-én adta fel, a címzett helyére pedig ezt írta: „Bodrinak szeretettel.”

Végezetül elmondhatom: nagyon hálás vagyok az Istennek, hogy Erzsébet nénivel megismerkedhettem – ő nagyon különleges ember volt, a versei pedig evangélikus egyházunk kincsei közé tartoznak.