„Hová vezetnek a szálak…”

Polgár Rózsa Kossuth-díjas kárpit- és szövött gobelin művész életmű-kiállításának megtekintésére csoportos látogatást szervezett Boda Zsuzsi 2012. február 5-én, vasárnap délután.

A művésznő Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök úr felesége és abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy kettőjük személyes vezetésével tekinthettük meg a fenti kiállítást Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. A rendkívül hideg idő ellenére több mint 30-an vettünk részt a tárlatlátogatáson – a fiatal- és az idősebb korosztály egyaránt képviseltette magát a csapatban.  

A művésznő Szombathelyen született 1936. november 23-án. 1961-ben kötöttek házasságot püspök úrral. Házasságukból két fiúgyermek született.

Polgár Rózsa 1967-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola szövött kárpit és gobelin szakán, és ettől az időponttól szabadfoglalkozású textilművész. 1968 és 1970 között több tanulmányutat tett Svájcban, Franciaországban és Németországban, míg 1981 és ’87 között Genfben alkotott. A hazai és külföldi kiállítások során sok díjat nyert. Művészi tehetségének elismeréseként 1991-ben Munkácsy-díjban részesült, majd 1999-ben Kossuth-díjat kapott. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának 1992-től tagja. Alkotásait a legjelentősebb magyar közgyűjtemények őrzik köztük a budapesti Iparművészeti Múzeum és a Szombathelyi Képtár. Munkái több középületet – köztük evangélikus templomokat is – díszítenek külföldön és idehaza egyaránt. Így például Balatonfüred, Hévíz, Rákoshegy evangélikus templomainak oltárképe Polgár Rózsa-alkotás. Pályája kezdetén selyemfestéssel foglalkozott, majd színházi jelmezeket és kellékeket is tervezett. Az 1970-es évek végén tért vissza a szövéshez, a gobelinhez.

A vasárnapi tárlatvezetés során természetesen legelső kérdésünk volt, hogy műveit mi alapján alkotja, és hogyan tervezi a kompozíciókat. A művésznő elmondta, hogy művei három szorosan összefüggő elem alapján készülnek. Elsőként a témát jelöli ki, majd hozzá az alkalmazandó technikát, s ezt követően készül el a terv. Alkotásainak témái sok esetben olyan hétköznap tárgyak, melyekhez személyes érzelmek kötik, vagy szimbolikus a jelentésük.

Alkotásain a néző számára rendkívül líraian megjelenítve olyan szoros kötelék szimbólumai is megjelennek mint például a család, vagy a barátság. Gondoljunk például az Anyaság vagy a Babatakaró című művekre.

Érdekes volt megnézni a Gyűrődés című munka különböző tervváltozatait is. Az Anyaság az anyaságra készülő nőt a ruhaforma segítségével jeleníti meg: egy kismama-ruhán zsebként ráillesztett babaing jelzi az új életet. A Triptichon felületén a békés pannon táj jelenik meg. A Vándortarisznya, a Relatív szabadság, az Esernyő a térbeli elmozdulásokat, a szabadság és a bezártság viszonyait szimbolizálja. Az Esernyő című mű előtt szinte késztetést éreztünk, hogy megfogjuk az esernyőt – annyira valóságos tárgynak tűnt.

Az Ablakok I-II a szorosan zárt, elsötétített és a kitárt ablak formájában a zártságot, a nyitottságot és egyben a fényt szimbolizálja. A Szabadság című mű áttételesen, de félre nem érthetően megidézi az 1956-os forradalom drámáját. A zuhogó esőben egymásba kapaszkodó és így haladó pár számára a bal fenti sarokban már megjelenő fény remekül fejezi ki a szabadság utáni vágyat és a reményt, hogy az be is következik. A Terítés az úrvacsorát jelképezi.

Az életmű egyik legfontosabb darabja az 1996-os ünnepségsorozatra készített Himnusz. Ezen az előteret egy terítővel letakart asztal foglalja el, a terítőre rávetül a Kárpát-medencei táj. Az asztal mögötti teret magányos emberek töltik ki, legalul beleszőve „Szánd meg Isten a magyart”. A jobb felső sarokban a díszkapu és a bal felső sarokban megjelenő fény jelzi, hogy ez meghallgatásra talált.

A művekben a gyermekkor többször is megjelenik. A Babatakaró a művésznő saját keresztelő-takarójának megörökítése. Néhány évesen élte át a második világháború borzalmait. A feltekert, golyó-ütötte Katonatakaró az értelmetlen öldöklésre kivezényelt katonáknak állít emléket.

Polgár Rózsa nagy tisztelője volt művésztársának, barátnőjének Ferenczy Noéminek, melyet a Tisztelet Ferenczy Noéminek című alkotásával fejezett ki.

A Tihanyi apátság című alkotásban a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplomot és az itt nyugvó I. András királyunk sírhelyét örökítette meg, beleszőve a kolostor alapító oklevélnek latin nyelvű szövegét, melyben már magyar szavakat és kifejezéseket is használtak. A művésznő elmondta, hogy ha az apátság perjele, dr. Korzenszky Richárd, tudomást szerez arról, hogy evangélikusok is vannak a látogatók között, az altemplomban I. András sírjánál elénekelteti az Erős vár a mi Istenünk evangélikus himnuszt is.

Nemrég készült el és ezen a kiállításon látható először az Ötszáz éves a reformáció című gobelin. 2017-ben ünnepeljük a reformáció kezdetének ötszáz éves évfordulót, ennek tiszteletére készült ez az alkotás. Egy nyitott könyv, a Biblia, bal oldalán a fiatal Luther Márton látható, jobb oldalán az 500 évet jelző 1517–2017 évszámok felett a reformáció négy alapvető tanítása olvasható: Solus Christus (egyedül Krisztus), Sola Scriptura (egyedül a Szentírás), Sola Gratia (egyedül kegyelemből), Sola Fides (egyedül a hit által).

A kiállítás megrendezésének körülményeiről is kaptunk egy kis ízelítőt, mely rávilágított arra, hogy mennyire magukra vannak utalva a művészek Magyarországon. Nem számíthatnak támogatásra, nincsenek szponzorok. A kiállítás megrendezésének szinte minden anyagi vonzata, továbbá a rendezéssel összefüggő minden munka a család feladata volt, kezdve a kiállítóterem kifestésétől a művek, alkotások elhelyezéséig.

A kiállításon a megszólalásig élő művei mellett nagyon nagy élményt jelentett az a derű és kedvesség, amely Polgár Rózsából áradt, és amellyel végig kalauzolt minket. A kiállítás megtekintése után a művésznő dedikálta az általunk megvásárolt, műveit bemutató könyveinket.

Kedves ráadásként Marosi Eszter csömöri művészettörténész, aki az Iparművészeti Múzeumban dolgozik körbevitt minket a múzeum első emeleti kiállító termén.

Összességében nagyon szép élményben volt részünk, feltöltődve indultunk haza. Talán ezért nem éreztük még a csömöri buszra várva sem a csontig hatoló februári hideget…