Fokozatos visszatérés

Kedves Mindannyian! Vasárnaptól visszatérünk a templomba. Kérjük, alaposan olvassátok el az alábbi Védekezési Szabályzatot. Annak is örülnénk, ha minél többen megosztanátok és vinnétek a hírét.


A jelenlegi járványügyi helyzetben a gyülekezet elnöksége az alábbi Védekezési Szabályzatot fogadta el:

• június 7-től az istentiszteleteinket – a megszokott időpontban – 10.30-kor kezdjük a templomban. Az alkalomról felvétel is készül, amit testvéreink az otthonukban is megtekinthetnek vasárnap délutántól a facebook oldalunkon

• az istentiszteletek liturgiája és énekei a megszokottnál rövidebbek lesznek a fertőzésveszély csökkentése miatt

• újabb rendelkezésig közös úrvacsorai alkalmat nem tartunk• az alkalmak előtt, alatt és után biztosítjuk az alapos szellőztetést és fertőtlenítést

• az alkalmak során, amennyiben ez lehetséges az ajtót és ablakokat nyitva tartjuk

• a bejáratnál feltűnő helyen kitéve gondoskodunk a kézfertőtlenítési lehetőségről

• az ültetés úgy történik, hogy (az egy háztartásban élőket leszámítva) a személyek között biztosított a 1,5 m távolság;

• a liturgiai szolgálatot végzők kivételével csak eltakart orral és szájjal lehet az alkalmakon részt venni

• kérjük, hogy mindenki a saját énekeskönyvét vagy mobil eszközét használja

• minden alkalmon megfelelő számú szervező és segítő vesz részt, akik a Védekezési Szabályzat betartásáról gondoskodnak

• a vírusveszély időszakában a rendelkezéseket folyamatosan követjük, és ha kell, módosítjuk a Szabályzatot.

Tisztelettel kérjük az alkalmakon résztvevőket a szabályok elfogadására és mindannyiunk érdekében történő betartására.

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események