Új lehetőség kisgyermekeseknek Elindult a Baba-mama klub

Régóta szükségét érezte néhány kisgyermekes evangélikus család annak, hogy részesei lehessenek a vasárnapi istentiszteleteknek, miközben nem kell lemondaniuk arról, hogy gyermekeikkel együtt lehessenek, és a kicsik sem érzik úgy, hogy csöndben kell lenniük, „rendesen” viselkedniük. Nagyon kicsi csecsemőkkel, totyogókkal és kicsi ovisokkal várják az anyukákat, apukákat minden vasárnap délelőtt 10 órától délig a gyülekezeti házban.

A klubot Kemény Zsófi keltette életre szervezéssel, ötletekkel, idővel és sok energiával. Segítője Tormay-Lesták Mária, aki az első alkalomról így számolt be:

„Az egész arról szól, hogy együtt legyünk kisgyermekesek. A szülők kivetítőn követhetik a templomi történéseket, Zsófi ezalatt foglalkozásokat tart a gyermekeknek.
Minden alkalomnak van egy „témája”, az elsőé a Nap („a világosság”) volt, melyet meseként és kézműveskedésben dolgoztunk fel.
A foglalkozások tematikája a következő: az elején egy zenés, mozgásos rész, énekek;
azután egy mese, történet és annak eljátszása.
Az igehirdetés alatt a nagyobb gyermekeknek kézművesség a program, így lefoglalva őket. Az első alkalommal házilag készített gyurmával alkottak a gyerekek. (A recept alább olvasható – A szerk.).
Majd a végén egy komplex kis foglalkozás, mely éneklés-ritmusjátékok-ölbéli játékok együttese.
Minden alkalomra választunk egy igét, a múlt vasárnapé: „Az Isten világosság” 1 Ján. 1,5 volt.

Az igehirdetés televíziós közvetítéséhez szükség volt az informatikai háttér kialakítására. A technikai eszközöket a gyülekezet saját költségvetéséből és a bibliakörös testvérek jelentős adományából vásárolta, a rendszer kiépítését pedig Tapolcsányi Tamás áldozatos munkájának köszönhetjük.

Gyurma házilag:
0,5 kg finomliszt
4 evőkanál só
3 evőkanál olaj
6 dl víz
ételszínező (annyival kevesebb vizet tegyünk hozzá, különben ragacsos lesz, ha sok a folyadék)
A hozzávalókat egy teflonos edényben csomómentesre keverjük, majd állandó kevergetés mellett megfőzzük. Hirtelen nagyon csomós lesz, utána az egész összeugrik egy gombóccá. Egy tányérra kiborítjuk, ha kicsit kihűlt átgyúrjuk. Zárt dobozban vagy zacskóban hűtőben pár hétig eláll.

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események