Tanévzáró istentisztelet

A tavalyi első alkalom után idén is a Bulgárkert árnyas fái alatt tartották a csömöri keresztyén felekezetek a diákok, szüleik, hitoktatók és pedagógusok számára rendezett tanévzáró istentiszteletet június 9-én vasárnap délután 5 órakor.

A liturgizálást a gyerekek és az evangélikus zenész ifisek bevonásával közösen végezte Esztergály Előd Gábor református lelkipásztor, Görbe József római katolikus plébános és Johann Gyula evangélikus lelkész. Rövid prédikációjában Görbe atya a nyári pihenés mellett minden fiatalnak azt kívánta, találjanak minden napra értelmes feladatot is maguknak, amivel szüleik segítségére lehetnek. A jézusi példázatból vett kérdést – vajon ki szolgálta jobban atyja kívánságát, amelyik fiú azt mondta, hogy kimegy a szőlőbe, de nem ment ki, vagy aki nemet mondott először, azután mégis kiment? – egy negyedik osztályos kisgyermek válaszolta meg – tökéletesen… „Hát így legyetek valahogy ti is! Ha elsőre nem is akaródzik a szófogadás, utána azért gondolkodjatok el, s ha lehet, teljesítsétek, amit kérnek tőletek” – adta jó tanácsul minden diáknak Görbe József plébános.

A tábori istentisztelet ezúttal is pogácsás-ásványvizes vendéglátással, kötetlen beszélgetéssel, és természetesen szabad játékkal ért véget.

 

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események