Örökélet vasárnapi megemlékezés

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 24-én a délelőtti istentisztelet keretében emlékeztünk meg az idén előrement szeretteinkre.   Az Örökélet vasárnapi alkalmon szokásainkhoz híven az ifjúság tagjai egy-egy gyertyát gyújtottak az elhangzott nevek után, miközben templomunk harangjai szóltak. Az újratalálkozás és a feltámadás reményében idéztük fel imádságos csendben azok kedves arcát, akiktől ebben az egyházi esztendőben kellett végső búcsút vennünk.

A Vasárnapi Iskolában – a hónap utolsó vasárnapja lévén – köszöntöttük azokat a gyerekeket, akik ebben a hónapban ünnepelték születésnapjukat. Elénekeltük nekik a szokásos köszöntő énekünket, majd ki-ki választhatott egyet az idei ajándékokból: az agyagbáránykák arra emlékeztetnek, hogy mindannyiunknak Jézus a pásztora.

A kiscsoporttal később felidéztük a karácsonyi történetet, amihez kötődően saját kedvük szerint papírangyalt díszíthettek a jelen lévő gyerekek.

Advent első vasárnapjának délutánján, azaz december 1-jén gyülekezetünk énekkara és lelkészünk szolgál a könyvtár előtti gyertyagyújtáson. A szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat a több éves hagyományoknak megfelelően 16 órára vár mindenkit a Sinka István Községi Könyvtárhoz.

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események