Solymár Péter, 1940-2013

„Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának a vendége.” (Lk 14,15)

Solymár Péter életrajza

Solymár Péter 1940. július 11-én született Nyíregyházán ikergyermekként.
Édesapja Solymár János evangélikus lelkész, édesanyja Palicz Ilona.
Nyíregyházán keresztelték.
1948. december 6-án költözött Solymár János a családjával Csömörre, ettől kezdve 65 éven át ez a falu jelentette és jelenti mind a mai napig a szeretett otthont a család számára.
Csömörön konfirmált 1953-ban, és még részt vehetett ez év májusában a konfirmációi úrvacsorai istentiszteleten 60 éves jubilánsként 16 társával együtt…
Iskoláit a csömöri általános iskolában és Budapesten, az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1958 és 1963 között a budapesti Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait és szerezte meg a lelkészi diplomát.
Ezekben a diák éveiben meghatározó szerepe volt életében a kézilabda sportnak. Testvérével együtt legendás alakja volt a csömöri kézilabda-csapatnak. Kézilabdás mezét lelkésszé szentelésekor vetette le.
1963 júniusában szentelte őt lelkésszé D. Káldy Zoltán püspök.
1963-tól 64-ig segédlelkész Pécsen, 1964–65 között ösztöndíjas a Berlini Humboldt Egyetem teológiai fakultásán, és az Evangelische Akadémián.
1965. és 1970. között Budapest-Angyalföld gyülekezetében szolgált segédlelkészként.
Édesapja nyugdíjba vonulása után, 1970. április 1-jén vette át a stafétabotot a csömöri gyülekezetben. Hivatalába D. Káldy Zoltán püspök iktatta be.
1966-ban kötött házasságot Pavlik Márta tanárnővel, házasságukat Isten egy gyermekkel, Eszterrel áldotta meg.
Óraadó tanárként tizenegy évig tanított az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékén ótestamentumi teológiát és bibliai írásmagyarázatot.
Gyülekezeti munkája mellett a kistarcsai Özvegy Papnék és Johannita Szeretetotthon igazgatólelkésze volt több, mint két évtizeden keresztül.
Szerteágazó testvérgyülekezeti kapcsolatokat ápolt erdélyi, németországi, és finnországi gyülekezetekkel, amelyek közül különösképpen is a németországi Meldorf és a finnországi Loviisa gyülekezeti kapcsolat vált három évtizedes szoros barátsággá.
Településétől – megbecsülése jeleként – Pro Urbe emlékérmet kapott, majd 2000-ben Csömör díszpolgára lehetett.
2007-ben 37 évnyi csömöri és 44 évnyi lelkészi szolgálat után vonult nyugdíjba, de mint ígérte: a gyülekezet hűséges tagja maradt az utolsó szívdobbanásáig.
Élete végéig megőrizte magában a derűt, sok nehézségen átsegítette őt humorérzéke. Emberszeretete, nyitottsága, közvetlensége – amellyel gyermeket és aggastyánt egyformán meg tudott közelíteni – segítette őt lelkipásztori munkájában és hivatásának gyakorlásában.
2013. július 11-én, születésnapján lett rosszul, kórházba került, ahol egy hetes kórházi ápolás után, betegágyról szólította őt haza Teremtő Ura.
Betegágyáról még üzent drága gyülekezetének, megbékélt, derűs szívvel tett bizonyságot a feltámadásba vetett hitéről, a találkozás reménységéről feleségének és leányának.
Kórházba kerülése előtti utolsó vasárnapon gyülekezeti közösségben, a templomban még élhetett az úrvacsora szentségének kegyelmével.
2013. július 18-án éjjel hívta őt magához hűséges és irgalmas Gazdája.

Búcsúznak tőle:
Feleség, Márta, akivel 47 évnyi közös utat engedett járni az Úr.
Szeretett lánya, Eszter, és veje, Pisti, akit fiaként szeretett.
Drága unokája, Ádám.
Testvére, Ágnes, férjével, Kálmánnal.
Keresztgyermekei: Baranyay Csaba, Kósa Anikó és Tarján Róbert családjaikkal együtt.
Élő és elhunyt unokatestvérei családjaikkal.
Sógora, Kósa László családjával,a Finta, Goldschmidt, és Schaád család.
A Tarján, Szendrey, Radocsányi, Kőháti, Simon család.
A Lukács és Rabi család Sopronból.
A csömöri és kistarcsai evangélikus gyülekezet lelkésze, elnöksége, presbitériuma, ifjúsága és minden tagja.
A Kistarcsai Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonának hajdani- és jelenlegi vezetői, dolgozói és lakói.
A Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészi kara.
A meldorf-michaellisdonni német, valamint a loviisai finn testvérgyülekezet tagjai és lelkészei. Közülük különösképpen is az ikertestvérként emlegetett Veli-Matti Hynninen és felesége, Camilla.
A római katolikus, református, baptista testvérgyülekezetek lelkészeikkel és híveikkel.
Csömör Nagyközségének Önkormányzata, amely az evangélikus gyülekezettel együtt saját halottjának tekinti.
Bátovszki György családjával.
Kezelőorvosai: dr. Hülitzer Katinka és dr. Várkonyi Magdolna.
A csömöri kézilabda szakosztály.
A Petőfi és Kossuth utcai jó szomszédok.
Barátok, sporttársak, iskolatársak, ismerősök.

Igehirdetés Solymár Péter nyugalmazott csömöri lelkész koporsója mellett

Péter (bácsi) július 27-én, szombaton tartott temetési gyászistentiszteletén D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök hirdette a feltámadás evangéliumát. Az alábbiakban közöljük elmondott prédikációját.

Textus:
„Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának a vendége.” (Lk 14,15)
„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” (Zsolt 31,6)

Gyászoló Család, szeretett csömöri Gyülekezet, Barátok és Ismerősök, Csömör község népe!

Gyászolunk a szívünk mélyéig, mert valaki elment közülünk, s mi szegényebbek lettünk szeretetével. Gyászolunk, mert annyival sötétebb lett a világ, ahogy kihunyt élete gyertyája.
A keresztény gyász nem ökölbeszorított lázadás a sors ellen, nem síró panasz a Teremtő ellen, hanem őszinte számbavétele annak, amit Isten rajta keresztül adott övéinek.
Szeretett Testvéreim!
Amikor Márta nagytiszteletű asszony, a ti szeretett papnétok felhívott telefonon, s közölte Péter kollegánk földi világból távozását, elmondta az utolsó beszélgetést férjével Eszter lányuk társaságában. A ti kedves lelkészetek beszámolt éjszakai álmáról arról, ahogy úrvacsorázott az élő Isten közösségében, részesült a bűnbocsánat kegyelmében, s valamit színről színre látott, amit mi még nem láthattunk, csak remélni merészeljük.
Ehhez az álomhoz, ehhez a vigasztaló, s számára békességet ajándékozó látomáshoz kapcsolódik választott igénk üzenete: „Boldog az, aki Isten országának vendége.” (Lk 14,15)
Ő már vendég volt, Isten országában. Ahogy elhunyta előtti vasárnap is itt térdelt szeretett temploma oltáránál, hogy Isten kegyelmébe részesüljön. Kiüresítette szívét, hogy megteljék Istennel magával.
Ezt az örömöt, Isten országa elérkeztét hirdette köztetek.
Hol van Isten országa? Bennetek, mondja Jézus, a szívünkben. Ha bátran hisszük és meggyőződéssel valljuk, hogy Jézus értünk halt meg, s támadott fel, itt van bennünk Ő maga.
Hol van Isten országa? Köztetek, mondja Jézus. Ha a hívők közössége tud segítőkész közösségként élni egy községben, ha tud egymásnak támasza lenni a nehéz órán, ha tud a kívülállók közt is részvétet gyakorolni, ha tud jó légkört teremteni, akkor itt van köztünk Isten országa, itt magyar földön is, és bárhol a világon.
Ezt az országot, ennek jó hírét hirdette köztetek szeretett lelkipásztorotok, amikor gyermeketeket keresztelte, amikor megáldott titeket az esküvői oltár előtt, vagy amikor a bánat és gyász órája érkezett el életetekben. Isten országa titkait magyarázta a gyermek- és ifjúsági órákon a gyülekezeti teremben és az iskolában. De különösen ezt élhettétek át itt, az oltár közösségében, az úrvacsora szentségének szent és ünnepélyes óráján.
És ő boldog volt ebben a szolgálatban, úgy, ahogy vallotta a vele készült interjúban nyugállományába menetelekor: „soha nem bántam meg, hogy lelkész lettem. A lelkészi pálya a legszebb és legnehezebb hivatás. Adjon az Egyház Ura hű szolgákat az utánunk jövő nemzedék soraiból is.”
Boldog az, aki Isten országának vendége – mondja Jézus.
Kosztolányi Dezső, a 20. század egyik neves költője, s írója maga is így vall erről: „úgy érzem én barátom, hogy a porban,/ hol lelkek és göröngyök közt botoltam,/ mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam.” (Hajnali részegség)
Ne késlekedjünk a hívogató vendégségen való részvétellel!

Szeretett Gyülekezet!
A másik ige a gyászjelentésen olvasható. Ha az előbbi Solymár Péter testvérünk küldetésének összefoglalója, akkor ez a zsoltár személyes vallomás az Istennel való személyes kapcsolatáról. Teljes bizalommal hagyatkozik Teremtőjére, akitől kapta ikertestvérként az életét – milyen fájó volt az ő korai elvesztése – s bizonyos abban, hogy az Úr a megváltás, Jézus halála történeti eseményében őt is megszólította, s élete jó helyen van a hűséges Isten kezében. Ezért tudott az utolsó földi istenhozzád óráján vigasztalni, bátorítani hitvest és gyermeket, s ölelte lélekben magához, mind azokat, akikkel – reménység szerint együtt lesz Isten országában.
Addig pedig hirdessétek a vigasztaló Igét, s hallgassátok, szeretett csömöri gyülekezet, az erőt, bátorítást és távlatot adó isteni szót. Mert ő hűséges, még ha mi hűtlenkednénk is, mert ő megtartja szavát, még ha mi időről időre elfeledkeznénk is róla. Ő pedig ránk kiált életünk váratlan sorsfordulóiban, történelmi események megmagyarázhatatlan, titokzatos jelenségeiben vagy éppen egy-egy isteni ige különleges időszerűségében, hogy mindig készek legyünk, mert nem tudjuk, mikor kéri vissza Isten az életünket. S így a készen vagy kérdésére azt feleljük: készen.
Az utolsó Isten-hozzád e visszavonhatatlan pillanatában még egyszer magunk elé idézzük Solymár Péter lelkésztestvérünk alakját, megölelnénk, mint akik soha nem akarjuk elengedni, magunk elé idézzük meleg, mosolygós tekintetét, mint akik nem akarjuk elfeledni. De megöleljük őt lélekben, mint akik reméljük és kérjük, vigye magával szívünk szeretetét e látható világból a láthatatlanba, az ideigvalóból az örökkévalóba. Istenünk pedig fogadja be örök hajlékaiba!
A gyászolókkal együtt imádkozzuk Tóth Árpád versét:

Összeszorítom ajkam, ha nehéz a kín,
mert tudom, tied az én harcom,
s győztes távolokba néz,
könnyekkel szépült orcádfényű arcom.
(Isten oltókése c. vers utolsó versszaka)

A győztes távlat Krisztus keresztje. Ő a mi vigaszunk!
Ámen.

In memoriam Solymár Péter
1940–2013

Az alábbi emlékező cikk az Evangélikus Élet országos hetilap 2013. augusztus 4-ei számában jelent meg.

„Ha az Úr engedi és élünk…” – ez volt a szavajárása Solymár Péter evangélikus lelkésznek. Mindig olyan lendülettel és örömmel mondta ezt egy-egy istentiszteletre, gyülekezeti alkalomra készülve is, hogy kétség sem férhetett hozzá: ajándéknak tekint minden napot és minden alkalmat Isten szeretetének megélésére és Krisztus evangéliumának továbbadására.
Hálás szívvel emlékszem arra az évre, amelyet mellette tölthettem hatodéves teológusként: megtapasztalhattam a gyülekezet közösségének összetartó erejét, azt, hogyan simulhat bele egy lelkészcsalád több generációja is ebbe a közösségbe, és hogyan veszi ki a gyülekezeti szolgálatból fiatal és idős a maga részét.
Édesapja, Solymár János 1948-tól 1970-ig szolgált a csömöri gyülekezetben, három gyermeke itt nőtt fel. Különleges ajándék, hogy egyik fia lehetett az utódja.
Solymár Péter 1970-től nyugdíjba vonulásáig, 2007-ig volt csömöri lelkész, emellett tizenegy tanéven keresztül az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének óraadó tanáraként dolgozott, huszonnyolc éven át pedig a kistarcsai Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonának igazgató lelkészi tisztét is betöltötte. Több évtizedes hűséges közösségépítő munkája elismeréseként Csömör nagyközség Pro Urbe emlékéremmel tüntette ki, és 2000-ben díszpolgárává választotta.
A lelkészi szolgálatra édesapja példája indította Solymár Pétert. Fiatal éveiben meghatározó szerepe volt számára a kézilabdának, egész életében megőrizte a sport iránti érdeklődését, de a pályaválasztás egyértelmű volt számára: „Nincs nagyobb küldetés annál, mint mások szívében felébreszteni a Krisztus utáni vágyat” – mondta.
1963-ban, lelkésszé avatása után a pécsi gyülekezetbe helyezték. Bár onnan továbbvezette az Úr – egyéves berlini tanulmányi ösztöndíjat nyert el, majd Angyalföldre került – életre szóló ajándékokat kapott Pécsett. Az ottani ifjúsági körben ismerte meg Pavlik Mártát, akivel 1966-ban házasodtak össze, és aki holtáig hű társa maradt szerető házastársként és a gyülekezet szolgálatában is.
Pécsi elöljárója, Balikó Zoltán lelkész személyében édesapja mellé még egy példaképet kapott. Kapcsolatuk idővel barátsággá mélyült. Balikó Zoltán rendszeres vendég volt a csömöri farsangi imaheteken, és életének utolsó nyarán a Solymár házaspár hívására ellátogatott a csömöri ifisek nyári táborába is, hogy találkozhasson velük, és szolgálhasson köztük.
A lelkészek a gyülekezetbe kerülésükkor ismerkednek meg a közösség tagjaival. Az ő esetében ez már adott volt, „a szemük előtt nőttem fel, mindenki ismert, és én is mindenkit ismertem” – mondta erről egyszer. Nagyszerű volt látni, milyen közvetlen a kapcsolat a lelkész, a presbitérium tagjai és az egész gyülekezet között. Érezni lehetett, hogy a templom és a gyülekezeti épület nem egy világtól elkülönült hely, ahová csak időnként lépünk be, hanem élettér, ahol Jézus útján járva egymást támogató közösségre és barátokra lel az ember.
Solymár Péternek karakteres véleménye volt világi és egyházi ügyekben is, és ehhez tiszta és szeretetteljes szavai. Határozottan foglalt állást, ha kellett. A gyülekezetet odaadóan és jól megtervezetten vezette, ugyanakkor spontaneitása és humorérzéke még az istentiszteleteken is megcsillant. Nyitott szívvel fogadta a hozzá fordulót: fiatalt és időset, hívőt és keresőt. Nyugdíjba vonulása után is örömmel állt a gyülekezet rendelkezésére. Ez év májusában mit hatvan éve konfirmált jubiláns részt vehetett a konfirmációi istentiszteleten.
Romló egészségét, a betegségeket türelemmel, derűs szívvel viselte. Születésnapján, július 11-én lett rosszul, került kórházba, onnan szólította őt haza Teremtő Ura egy héttel később. A betegágyról még üzent drága gyülekezetének, és bizonyságot tehetett szeretteinek a feltámadásba vetett hitéről.

Szücs Eszter

A gyászoló család köszönete

A Solymár család az alábbi üzenetet küldi.

Köszönjük a gyülekezetnek elsősorban a sok imádságot, amellyel kisérték és támogatták betegségében, válságos napokban Pétert és a családot.
Köszönjük az Egyházközségnek és az Önkormányzatnak a támogatást és a megtiszteltetést, amellyel saját halottjuknak tekintették Solymár Pétert.
Köszönjük sokak odaadó fáradozását a szervezésben, amellyel lehetővé tették, hogy méltóságteljesen és jó rendben történjék az utolsó földi búcsú.
Köszönjük a testvéreknek a rengeteg sütemény-adományt a vendéglátáshoz.
Köszönjük, hogy kánikula ellenére oly sokan kikísérték Pétert a végső nyughelyéhez.
Köszönjük a rengeteg virágot, az éneklést az ifjúságnak és az énekkarnak.
Köszönjük az együttérző szeretetet mindenkinek.
Isten áldja meg a gyülekezet minden tagját!
Köszönettel: a Solymár család.