Johann Gyula

Fokozatos visszatérés

Kedves Mindannyian! Vasárnaptól visszatérünk a templomba. Kérjük, alaposan olvassátok el az alábbi Védekezési Szabályzatot. Annak is örülnénk, ha minél többen megosztanátok és vinnétek a hírét.


A jelenlegi járványügyi helyzetben a gyülekezet elnöksége az alábbi Védekezési Szabályzatot fogadta el:

• június 7-től az istentiszteleteinket – a megszokott időpontban – 10.30-kor kezdjük a templomban. Az alkalomról felvétel is készül, amit testvéreink az otthonukban is megtekinthetnek vasárnap délutántól a facebook oldalunkon

• az istentiszteletek liturgiája és énekei a megszokottnál rövidebbek lesznek a fertőzésveszély csökkentése miatt

• újabb rendelkezésig közös úrvacsorai alkalmat nem tartunk• az alkalmak előtt, alatt és után biztosítjuk az alapos szellőztetést és fertőtlenítést

• az alkalmak során, amennyiben ez lehetséges az ajtót és ablakokat nyitva tartjuk

• a bejáratnál feltűnő helyen kitéve gondoskodunk a kézfertőtlenítési lehetőségről

• az ültetés úgy történik, hogy (az egy háztartásban élőket leszámítva) a személyek között biztosított a 1,5 m távolság;

• a liturgiai szolgálatot végzők kivételével csak eltakart orral és szájjal lehet az alkalmakon részt venni

• kérjük, hogy mindenki a saját énekeskönyvét vagy mobil eszközét használja

• minden alkalmon megfelelő számú szervező és segítő vesz részt, akik a Védekezési Szabályzat betartásáról gondoskodnak

• a vírusveszély időszakában a rendelkezéseket folyamatosan követjük, és ha kell, módosítjuk a Szabályzatot.

Tisztelettel kérjük az alkalmakon résztvevőket a szabályok elfogadására és mindannyiunk érdekében történő betartására.

Óvatos indulás

Tájékoztatás az istentiszteletek várható újraindításáról

Kedves Testvérek!

Örömmel tájékoztatjuk a gyülekezetünk istentiszteletei után érdeklődőket, hogy a kijárási korlátozás lazításával, feloldásával együtt tervezzük az istentiszteleti alkalmaink folytatását templomunkban. Szeretnénk ezt az indulást – a körülményeket folyamatosan mérlegelve – megszervezni és fokozatosan felépíteni, hiszen fontos szempont változatlanul a védekezés, az egymásra figyelés. Ehhez kérjük a testvérek türelmét és együttműködését.

Terveink szerint, ha a jelenlegi járványügyi tendencia folytatódik, június 7-től tartanánk újra vasárnap délelőttönként istentiszteleteket. A közösségi alkalmakra vonatkozó szabályok betartásával, egyelőre kevesebb énekléssel, úrvacsora nélkül. Az alkalmakat a továbbiakban is felvesszük és a gyülekezeti facebook oldalakon vasárnap délután már megtekinthetővé tesszük. Az addig eltelő időszakban elkészítjük a Püspöki Tanács által javasolt Védekezési Szabályzatot, amely segítségével szeretnénk a templomi alkalmak együttléteinek biztonságát növelni. A szabályzat minden részletes tudnivalót tartalmazni fog, és azt kellő időben közzétesszük.

Kérjük, tervezzük és készüljünk együtt a templomi alkalmaink újra indulására, imádságban hordozva azokat, akik erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az életünk mielőbb a megszokott módon folytatódhasson. Isten áldása kísérje gyülekezeti életünket, mindnyájunkat!

Erős vár a mi Istenünk!

Johann Gyula lelkész és Dr. Kemény Csaba felügyelő

Internetes lehetőségeink otthonra

Ugye nem kell már senkinek mondanunk, hogy maradjatok otthon, tartsátok be az éppen hatályos járványügyi rendelkezéseket!

Amíg az otthonainkba kell zárkóznunk, szeretnénk az interneten találkozási lehetőségeket, áhítatokat, istentiszteleteket közzétenni a facebook-os oldalunkon.

Kérem, nézzetek rá a következő, facebook-os gyülekezeti profilunkra. Segítsétek a tájékozatlanabbakat, hogy rátaláljanak ezekre a tartalmakra.

Szeretettel gondolok Rátok!

Gyula

https://www.facebook.com/csomor.evangelikus

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események