Megérkeztek németországi vendégeink

Szombat délben megérkezett Németországból St. Michaelisdonn-i evangélikus testvérgyülekezetünk 23 fős küldöttsége Uwe Kraupner lelkész vezetésével. Az egy hétig nálunk vendégeskedő csoport első este a gyülekezeti teremben a vendéglátókkal közös vacsorára kapott meghívást. Az igazán magyaros ízeket – húsleves, rántott szelet, krumplipüré, savanyúság és friss saláták – Kavecsánszki Magdi néni és Tóth Ilonka néni varázsolták az asztalokra.

A német csoport igen gazdag és feszes programját idén is Mátyás Sándor és Mátyásné Nagy Éva német testvérgyülekezeti kapcsolattartók állították össze. Vasárnap az istentisztelet és a vendéglátóknál elköltött ebéd után körbesétálnak Csömörön. A „falunézés” keretében a csoport megtekinti többek között a tavaly átadott új könyvtárat és a Polgármesteri Hivatal épületét.

Hétfőtől szerdáig a Balatonra kirándulnak, a program szerint megnézik majd Veszprémet, Székesfehérvárt és Tihanyt, valamint a siófoki Makovecz-féle evangélikus templomot. A fennmaradó két nap programjában szerepel budapesti városnézés és egy autós kirándulás Gödöllőre. Pénteken délután 4 órától a Horgásztónál tartják a búcsúvacsorás záróestet. Vendégeinknek és vendéglátóiknak az előttük álló egy hétre jó időt és tartalmas együttlétet kívánunk!

A július 31-i istentiszteleten Uwe a Németországban az erre a vasárnapra kiírt textus alapján (5Móz 7,6–12) prédikált, és Mátyás Éva fordított. Az istentisztelet végén Johann Gyula a csömöri templom egy fotójával és egy virágcsokorral búcsúzott el hivatalosan is hatodévesünktől, Domokos Tibortól, feleségétől, Adéltől és kisfiuktól, Kristóftól. Ígéretet kaptunk tőlük: amint tudnak, meg fognak minket látogatni.

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események