Ifistábor 2011

Idén is nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy beszámoljak a csömöri evangélikus ifjúság nyári táboráról. Ahogy gondolkoztam, hogy mit is vethetnék a virtuális papírra, egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy lehetetlenség írott betűkbe zárni, sorokba önteni az ifistábor élményét. Kiragadhatok ugyan szép pillanatokat, hatalmas nevetéseket, meghitt beszélgetéseket, tartalmas áhitatokat, közös játékokat, mély csendeket, ezek nagyon fontos dolgok ugyan, de elsősorban mégsem ezek határozták meg a tábor hangulatát. Úgy gondolom, hogy a titkos összetevő, amitől az idei ifistábor felejthetetlen volt, az nem más, mint Isten és mi magunk. Minden, amit átélhettünk, az ennek a következménye csupán, a csendek mélysége, az áhitatok tartalma, a beszélgetések értelme, a mosolyok őszintesége. Ez a közösség, ez a közelség ember és ember között, ember és Isten között, ami mindennek az alapja volt. Hogy egyesével és együtt Istennel voltunk közösségben.

De hogy mégis átadhassak valamit ebből az olvasónak, egy régi vasis hagyományt felelevenítve szeretnék írni. Tehát vegyük sorra a tábor 30 résztvevőjét, és hogy mit tettek ők hozzá a táborhoz. Ennek megfogalmazásához segítségül kértem ifis társaimat, és némi lábjegyzettel is kiegészítettük a jelzőket, hogy mindenki számára érthető legyen.

(A felsorolás a csoportkép jobb alsó sarkától balra követi a mosolygó arcokat)

Palocsán Adri – A tábor kacagója. Adri jellegzetes nevetése sokszor felcsendült a táborban. Adri vidámsága sokszor másokat is jókedvre derített.

Fábián Orsolya – A tábor játékmestere. Orsi, felhasználva animátori tudását, rengeteg fergeteges játék rejtelmébe vezette be az ifiseket, így játszottunk „ordibálósat” és „gombócot”, vagy neki köszönhetően tudtunk hógolyózni nyáron.

Morva Bianka – A tábor métázója. Bia 7 éve állandó résztvevője a tábornak, de eddig minden évben csak a szurkoló tábort erősítette a méta nevű játék alatt. Ebben az évben azonban nem csak hogy beállt játszani, de ügyesen is csinálta. Nem volt hiába a 7 éven át tartó megfigyelés.

Vaffler Lilla – A tábor beszélgetőpartnere. Lilla szeret jóízű hosszas beszélgetéseket folytatni, és erre a táborban is volt alkalma.

Ardelean Anett – A tábor cserkésze. Anettet semmi sem tántoríthatta el attól a szándékától, hogy a tábor utolsó estéjén tábortüzet rakjunk. Ugyan az egész napos eső nem, de Gyula bácsi végül meggyőzte, hogy nem lenne jó ötlet vizes fával tüzet rakni.

Tóth Viki – A tábor focistája. Viki fiúkat megszégyenítő módon focizott és lőtte a gólokat az aktuális kapus hálójába.

Papp Bálint – A tábor ping-pong játékosa. Bálint alacsony termete és fiatalsága ellenére nagyon jól ping-pongozott. A legtöbb menetet megnyerte, bár voltak kivételek is az idősebbek közül.

Szarka Norbi – A tábor jósa. Norbi olyan nagy komolysággal és átéléssel alakította a jóst a kincskeresés során, hogy hittünk is neki.

Skrvanek Peti – A tábor íjásza. A táborban volt lehetőség íjászkodásra, amit Peti ki is használt, és szép eredményeket ért el ebben a sportágban a tábor során.

Laki Andris – A tábor sokarcú személyisége. Andriska jellemzőjére három javaslat is érkezett, és mivel nem tudnék legjellemzőbbet választani, mind a három olvasható alább.
/1:A tábor segítőkésze konyhafronton. Andriska mindig rendelkezésre állt a konyhában, akkor is, ha nem az ő csoportjának a feladata volt ott helytállni, ő lelkesen segédkezett mindenkinek.
/2: A tábor szóismétlője. Andris annyiszor mondta, hogy „bolond” a szabályok betartása miatt, hogy néhányunkat meg is őrjített.
/3: A tábor kistesója. Andriska választott magának egy Bátyust (Forró Tomit), akivel igyekezett minden idejét együtt tölteni.

Matusek Marci – A tábor vén gitárosa. Az átlagos ifiken most már többnyire csak tanítványai pengetik a húrokat, de a táborban ő is gitárt ragadott újra, és a húrok közé csapott. Tapasztalatát és tudását nemcsak nem kevés tanítványa, de az ifi összes tagja elismeri.

Kovács Peti – A tábor Kissifurja. Aki ismeri a Kissifur című mesét, annak biztosan rémlik ez a részlet: “Szerelmes a Kissifur! Szerelmes a Kissifur!” Peti is nagyon szerelmes.

Erdélyi Eszti – A tábor suttogó énekese. Eszter ugyan halkan, de annál szebben énekel, így is kiegészítve párját, aki a gitárhúrokat koptatja.

Zelles Vera – A tábor nyílhegyrejtője. A táborban minden csoport készült egy délutáni programmal, játékkal. Veráék csapatának játékában Vera, állomásán egy nyílhegyet rejtegetett, amit nekünk meg kellett keresnünk.

Johann Panna – A tábor gitárnebulója. Panna már első táborában nagy örömmel és szorgalommal vágott neki a gitározásnak.

Hidasi Peti – A tábor történésze. Peti egyetemi tanulmányainak köszönhetően mindig ki tudta egészíteni valamilyen érdekes történelmi ténnyel, vagy a történelmi háttér elemzésével érthetőbbé tenni az adott bibliai történeteket.

Karancsi Rudi – A tábor ifjú tehetsége. Rudi alig néhány éve kezdett el gitározni, és máris az ifi egyik meghatározó gitárosává nőtte ki magát. Csak így tovább Rudi!

Veres Levi – A tábor szopránja. Levi lányokat megszégyenítő magasságban énekelte ki a felső szólamokat a közös éneklések alkalmával. Azóta is mondogatjuk neki, hogy a gyülekezeti énekkarban lenne a helye.

Papp Csaba – A tábor nagytesója. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Papp család immáron 3 fővel képviselteti magát az ifiben. Csaba nagytestvéri figyelme, szeretete és szigora mindig útjukon követte az ifjú ikreket a táborban.

Papp Tomi – A tábor játékosa. Tomi volt az egyik leglelkesebb játékos a táborban, aki minden mókában benne volt, akár métáról, akár ‘Most mutasd meg’-ről, vagy bármilyen más csapatépítő játékról volt szó.

Fábián Ági – A tábor éjjeli bogara. Ágit éjjelente többnyire nem az ágyában lehetett megtalálni, hanem a konyhában kakaót iszogatva, vagy egy-egy szobában Unozva, vagy éjszakába nyúló beszélgetések közben.

Kalina Dávid – A tábor nagy vasisa. Dávidot sokan még a Vasárnapi Iskolából ismerjük. És ugyan már az ifisek csapatába tartozik, még mindig benne van a kópéságokban, pont mint vasis korában.

Kecskeméti Nándi – A tábor diszkókirálya. Nándi egyaránt a régi slágerekre és a mai slágerekre is meghökkentően kiválóan táncolt, a vérében van a ritmus.

Bacsó Feri – A tábor kapusa. Feri elkápráztatóan, meghökkentően nagyokat védett a focikapuban, a magyar élvonalban lenne a helye:)

Palocsán Gréti – A tábor szülinaposa. Gréti július 29-én, a tábor ideje alatt ünnepelte 20. születésnapját. Az ifisek mindent megtettek, hogy emlékezetessé varázsolják neki ezt a napot. Három köszöntéssel, énekléssel, ajándékkal, tortával és képvetítéssel kedveskedtek neki.

Kecskés Peti – A tábor örök gyermeke. Peti örök ifjúságát mi sem példázza jobban, mint a plüss mackója, ami a táborba is elkísérte őt, hogy esténként könnyebben álomra szenderüljön.

Mester Ákos – A tábor kockája. Ez a szleng kifejezés annyit tesz, ha valaki nem tud elszakadni a számítógéptől, az internettől. Ákos is ettől szenvedett: a kapuban talált ingyen internet hozzáférési lehetőségnek nem tudott ellenállni.

Forró Tomi – A tábor fotósa. Tomi fényképezőgépével 5,5 gigabájtnyi fénykép készült a tábor folyamán.

Kecskés Zoli – A tábor ugrálója. Fergeteges képek születtek Zoliról, akiről a ‘ninja’ nevezetű játék során kiderült, hogy hatalmasat tud ugrani, ennek köszönhetően a ’Ninja’ játéknak szinte mindig ő lett a győztese.

Gyula bácsi – A tábor apukája. Nagy örömünkre az első Johann csemete, Panka is az ifis csapat tagjává vált. Így Gyula bácsi most már apukaként is szerepelt a táborban, nem csupán lelkészként.

Napi ige

[insert_php]

$a = file_get_contents(„http://zope.lutheran.hu/portal/napiige/csakige”);

$output = iconv(„ISO-8859-2”, „UTF-8”, $a);

echo ($output);

[/insert_php]

Gyülekezeti események